top banner

Az idén is folytatódnak a népszerű előadások a tokaji Paulay Ede Színházban

A következőkben a tokaji Paulay Ede Színház 2020 első felének előadásairól kívánjuk tájékoztatni Önöket. Ennek kapcsán elsőként fontos kiemelnünk, hogy január 15-től január 30-ig fenntartjuk a korábbi bérletesek megszokott helyét. Ugyanakkor január 31-től (péntek) új nézőink is vásárolhatnak bérleteket (négy árkategóriában), vagy a kiválasztott előadásokra jegyeket. 

Ezúttal bérleteseink eggyel több előadást nézhetnek meg ugyanazon az áron. A négy darabra szóló bérlet minőségi kikapcsolódást, színes műfajú előadásokat takar kiváló, népszerű színészekkel. Az előadások 19:00 órakor kezdődnek.

Az első előadás Hindi Brooks: ROMANCE.COM c. darabja február 18-án (kedden) látható a Rózsavölgyi Szalon vendégjátékaként. Az amerikai írónő Romance.com című vígjátéka az internetes ismerkedés világába vezeti be a nézőt, ahol mindenki annak adhatja ki magát, akinek csak akarja. Így történhet meg, hogy egy nagymama magát az unokájának kiadva keres párt a fiatal lánynak, és eközben megismerkedik valakivel, aki szintén nem annak mutatja magát, aki. Az amúgy is vígjátékba kívánkozó alaphelyzet akkor válik igazi, vérbő komédiává, amikor a magát 25 évesnek kiadó Nora, és a 28 évesként chatelő Ben randit ad egymásnak. Sok-sok félreértés után persze kiderül, hogy ki kicsoda, és végül mindenki megtalálja a hozzá illő párt. A darab főszereplői: a nagyszerű Molnár Piroska és Jordán Tamás. 

A Luxemburg grófja (operett) lesz a második előadás március 20-án (péntek) a Pesti Művész Színház előadásában. Sir Bazil idős herceg szerelmes Didier Angele-ba, az ünnepelt énekesnőbe. Feleségül is venné, de ez társadalmi akadályokba ütközik, nem házasodhat rangján alul. Ezért egy arisztokratát keres, aki hajlandó Angele-lal rövid ideig tartó látszatházasságra lépni. René, Luxemburg grófja félmillióért vállalkozik erre. Basil feltétele, hogy René nem láthatja a menyasszonyt. De a fiatalok egymásba szeretnek.... 

Utoljára Tokajban látható a BOLDOGSÁG!
A harmadik produkciót áprilisban (a pontos időpontról később adunk tájékoztatást) mutatjuk be. Éric Assous: Boldogság c. darabját Pikali Gerda és Rékasi Károly játssza. Louise meséket ír, Alexandre éttermet vezet. Louise hat éve elvált, egyedül él, Alexandre válófélben van, három gyermek édesapja. Louise szeret olvasni, emellett rengeteg hobbija van, Alexandre csak a munkának él, semmi más nem köti le a figyelmét. Nagyon különbözőek, és mégis nagyon egymáshoz valók. Kapcsolatuk viharosan indul és viharosan is folytatódik,. Az egyik az elköteleződéstől, a másik a magánytól fél. Közösen próbálnak gyógyírt találni a korábbi sérelmeikre, fájdalmaikra. Mindketten vágynak egy jobb, nyugodtabb, biztonságosabb életre, ám nemcsak a várakozásaik, az igényeik is eltérnek egymástól... Édesbús, mai történet ez a szerelemről és az összetartozás vágyáról. Az esemény érdekessége, hogy a József Attila Színház Tokajban játssza utoljára ezt az előadást!

A negyedik előadás, Magda, a Szabó is igen különlegesnek ígérkezik május 27-én (szerdán). Egy olyan újszerű színházi előadást láthatnak az Alle Management produkciójaként, amely eddig nem ismert aspektusból közelíti meg és dolgozza fel Szabó Magda életét, munkásságát, házasságát (Szobotka Tiborral). Az előadás izgalmas nézőpontból mutatja be az írónőt, vezeti a nézőt. Szabó Magda legendás állatszeretete kutyák és macskák életét aranyozta be. Két legkedvesebb cicusa, Évuka és Konstantin nevében még leveleket is fogalmazott a szomszédoknak. Ezekben az üzenetekben az írónő szenvtelen őszinteséggel és végtelenül szarkasztikus humorral átszőtt öniróniával vall saját magáról az állatok nevében. Így derül fény a darab folyamán házasságuk mindennapjaira, magánéletükre, karrierjükre. Az előadásban két színész bújik a hőn szeretett állatok bőrébe, érzékenyen billenve át olykor az író házaspár karaktereibe, „kiadva” akár féltett titkaikat is.

Bízunk benne, hogy „ajánlatunkkal” felkeltettük a kedves színházlátogató Olvasók érdeklődését. Szeretnénk, ha minél többször találkoznánk majd a minőséget garantáló eseményeinken, melyeken igényes kulturális élménnyel gazdagodhatnak!

Dr. Fintor Gábor
igazgató

Bérletek a Fesztiválkatlan pénztárában, jegyek pedig a jegy.hu hálózatában, a broadway.hu, valamint a fesztivalkatlan.hu oldalon, a Fesztiválkatlan pénztárában, a tokaji Tourinform irodában kaphatók.


Jegyek kaphatóak:

Tourinform Tokaj
3910 Tokaj, Serház u. 1.
Tel.: +36 47 352125
E-mail: info@tokaj-turizmus.hu

TEXT_VASARLOK_ERTEKELESE
NO_REVIEWS_YET